Forrai Térburkolatok

 

Útépítő mérnöki végzettséggel, 20 éves kivitelezői, szakmai és vezetői tapasztalattal 1995-ben kezdtem meg egyéni vállalkozói tevékenységemet. Eleinte kisebb szokásos útépítési munkák kivitelezésével foglalkoztam, az első térkő burkolatot - térségünkben szinte az elsők között - 1996-ban készítettem. Ettől kezdve fokozatosan ez a tevékenység vált vállalkozásom fő profiljává. A szükséges technológiai fogások elsajátítása, a megfelelő szaktudású szakemberekből álló fizikai létszám biztosítása, a szükséges gépek és eszközök beszerzése mellett vállalkozásom fokozatosan fejlődött, számos kisebb és több nagyobb térburkolat készült el. Ezzel szinte úttörő munkát vállaltam a térkő és a  felhasználásával készíthető burkolatok térségi elterjesztésében, a kivitelezés mellett a térburkoló anyagok forgalmazása is ezt támogatta. 2002-2006 között műszaki vezetőként, majd kft társtulajdonosaként tevékenykedtem, de ezen idő alatt is változatlanul a térburkolatok kivitelezése volt a meghatározó.

Jelenlegi munkatársaimmal különböző vállalkozási formákban 2002 óta dolgozunk együtt, az azóta eltelt idő alatt egy jól összeszokott, a térkőfektetés minden munkafázisához tökéletesen értő, igényes munkát végző csapatot alakítottunk ki, miközben még nagyobb hangsúlyt fektettünk a burkolatépítéshez és a térkövek vágásához szükséges  további speciális eszközök beszerzésére.

Az elmúlt évek során több jelentősebb és igen sok kisebb térburkolatot készítettünk el városunkban és a környékbeli településeken, kiérdemelve ezzel Megrendelőink bizalmát.

A mi szlogenünk: nekünk nincs kis munka vagy nagy munka, mi minden munkát egyforma szakértelemmel és becsülettel végzünk el!